<$BlogRSDUrl$>
Google

hétfő, február 28, 2005

sleep well.

2 agybaj, betegség által csökkentett klimax, félelem, gondolkodás, unatkozás, félelem, mini agybaj, félelem, dícséret.

Már annyira vártam, hogy végre velem lehess. Egy rövid csókkal búcsúztunk el az este, majd a takaró alatt szorosan magamhoz öleltelek és a lábamat a tied köré tekertem. Minden apró lélegzetvételedet figyelve szenderültem álomba, mikor már tudtam: csakis az enyém vagy és nem választhatnak el minket. Éjjel arra keltem, hogy lerúgtad magadról a takarót. Szépen betakartam a puha kis lábacskáidat, majd visszabújtam melléd. Hajnalban én keltem előbb, és a szusszanásaidat figyelve vártam, hogy felkelj. Amikor a gyönyörű gombszemeidet felnyitottad engem láttál elsőként. S én egy csókkal üdvözöltelek ezen a reggelen. Jó reggelt súgtam a füledbe.

Nos, így alszunk mi.

vasárnap, február 27, 2005

Storm of the Century jó kis film, érdekes a végén az erkölcsi okatás, csak lehetne tartalmasabb is. persze kicsit hosszú, lévén, h Stephen King film.
Liberty Stands Still izgalmas akciófilm. kár, h nem lehet tudni a végkifejletet.

Csók ha csattan, láb ha röppen, nadrág csusszan, ágyú dörren!

munka kész, már csak kaját kéne csinálni, meg műelemzést.

újabb 24 óra.

szombat, február 26, 2005

fel se tűnt, h elfelejtettem ebédelni...

tehát NFM. jó zene, jó társaság. sajnos nem hallottam Madoxot, pedig érdekelt volna. kiderült, h ő az a srác, akivel meg az asszonykájával (meg néha a gyerekükkel) együtt szoktam/tunk utazni reggelente. utázással voltak problémáim oda is, vissza is. odafelé sok a volt az állat aki ienkor megy szórakozni, míg visszafelé 3 éjszakaival jöttem. ez az egyik legnagyobb fertő itt, ebben a városban. ezért nem akartam menni, mert tudtam, h ez fos lesz. hazafelé meg találkoztam egy volt oszttársammal. jött e-klubból. volt is hozzá kényszerdumálás, de elmegy ez így félévente.
buli közben írt a főnök, h megkaptam-e a levelét, amit előző nap kapott. persze, h megkaptam, dologzzak is ám!
a buliban találkoztam Smile-lal. kb. 1 éve nem láttam. még mindig aranyos csaj. neki van az egyik legszebb bőre azok közül akiket ismerek. a szeme színe is nagyon szép, de sajnos nem tudtam sokáig nézegetni, mert leléptek. de anynira nem is baj, amíg ott volt addig jól elbeszélgettünk.
reggel meg anyám keltett fel, h töltsem fel megint tintapatront. természetesen úszok most is a festéktől.

péntek, február 25, 2005

[17:54] <xxxxx> mé nem akarsz menni nfm-re?
[17:55] <Rocko-> dolgoznom kell
[17:55] <Rocko-> meg van még 1000 dolgom a hétvégén
[17:55] <xxxxx> ne hujits mar
[17:55] <Rocko-> v ennyire kedvesen invitáltok? :)
[17:55] <xxxxx> ne csinald
[17:55] <xxxxx> igen: letepem a fejed es levest fozok belole, ha nem jossz
[17:55] <xxxxx> :D
[17:55] <Rocko-> :DD
[17:55] <xxxxx> eleg aranyos voltam?
[17:56] <Rocko-> kapok ebből este is? :D
[17:56] <xxxxx> siman
[17:56] <Rocko-> hmm
[17:56] <Rocko-> meggyőző :D
[17:56] <xxxxx> viszek egy csipeszt
[17:56] <xxxxx> es elkezdem szalankent kitepkedni a hajad
[17:56] <xxxxx> (nemjo a szoros leves)
[17:56] <Rocko-> akkor beretválkozok
[17:57] <Rocko-> ez van, sose tudok ellenállni egy jó csajnak ;]

érdekes találmányok

ez egy elég szar nap volt. és még nincs vége.
töriórán már egyből lefárasztott minket a tanár. utána lévő 2 órán hiányzott mind a két pedagógus nénike, ezért mindkettőre az igazgatónő jött be. első órának már alig vártuk a végét, h megszabaduljunk tőle. erre a másodikra is ő jött be. iszonyatos. főleg az elbaszott szabályai és morálja, amit erőltet mindenkire. utána még egy kémia, amit utálok, és a tanárnőt is gyűlöli mindenki.
hazafelé meg megint Dórikával jöttünk.
este meg kéne menni buliba, így társasági megnyilvánulás szinten. jó is lenne, csak az a baj, h messze van és sok a dolgom még. majd meglássuk.

jajj, miért nem mennek a dolgok normálisan?
Tündike köszi, de sajnos későn jött...

az van, h 48 órája nem láttam az anyám.

csütörtök, február 24, 2005

Rocko gratulál magának.
melegszendvicset akartam csinálni magamnak vacsorára. először a krém dobozának fedelét akarom kinyitni, erre letörik a füle...
éreztem, h ez jel. de nem hallgattam rá. 3 szendvicset csináltam, az elsőt kivettem és mivel forró volt, ezért leejettem a földre, fejjel (krémmel) lefelé. a másik kettő meg összecsúszott egymásba.
tudtam, h inkább aludni kéne és nem vacsorát csinálni.

uhhh, fábry keményen leoltotta marsit most :DDDDDDDD
mai föci doga teljesítmény:
1) térkép átrendezés: Norvégia fővárosa: Stockholm
2) Csabi megkérdezte a tanárt, h mit kell leírni a patkóvárosoknál, meg h le kell-e rajzolni. én válaszoltam neki: ha tudsz patkót rajzolni...

nem tudja vki, h mi a golf gti reklámjának a zenéje? eredeti és az, ami alatta megy.

sétálgattunk ma a folyosón, h ne a termünkben legyünk, erre találtunk egy padot, ahol nem ült senki. mellette volt egy kerti asztal, mögötte meg radiátor. ezt neveztük el nyugalom szigetének.

elmosogattam.

Nothing happens today. Really, sadly. There was no chance.

hazafelé Dórikával jöttem, meg persze a fél sulival. nem is ez a lényeg, hanem Dórika pár megállónyira lakik tőlem. annyira vicces volt nézni, ahogy az emberek abba hibába esnek, h hanyattesnek tőle, csak azt nem veszik észre, h nem minden arany ami fénylik. én pár méterrel mögötte mentem, közben a reggeli szám szövege járt a fejemben (You Don't Fool Me), és végig röhögtem ezeken az embereken, így legalább nem unatkoztam.

elég rossz érzés az, amikor az ember egyedül, otthon, éjjel a csendben csak a párkányon kopógó eső hangját hallja és azon gondolkozik, hogy mennyire magányos.

szerda, február 23, 2005

na, sikerült belefutnom egy filmbe, ami mókás és amit pont éjfélig meg tudtam nézni: Harold & Kumar.
lóéjt.

Feketeleves. anyád retkes picsája, az. kezd egyre pofátlanabb lenni ez az ország.

én meg kész vagyok a munkával, szinte rekord idő alatt. most állhatok neki főzni hagymás babot.

Air = jó zene.

jah, elfelejtettem mondani, h a kis vörös 30, pedig csak 19-nek néz ki. szerényen.

és ez volt a nagy csend: szakad a munka.

még mindig nincs magyar tanár, ergo helyettesítés volt. az első órára a szép szemű, helyes kis vörös csajszi jött be. meg nekünk is bejött :] ő megtartotta az órát, persze közben többen is próbáltak flörtölni vele. én inkább a tudásom brillíroztatásával próbáltam lenyűgözni, több-kevesebb sikerrel. a második órára egy csávó jött be, (őt is) már a folyosón kiszúrtam. láttam, h öltönyös. bejött, fél perc alatt megmutatta, h ki az úr, aztán elkezdett anekdotázni, így szerencsére nem tanultunk sokat. ez esetben jól sült el az a mondás, h a látszat csal.
a nagyszünetben lementünk teázni a büféhez, ami mellett az ebédlő ajtaja van. szépen megnéztük, h kik esznek és rájöttem, h egyes embereknek nagyon sokat ront az imázsán, h menzán eszik. persze találtunk is ki poénokat, h tök jól lehetne itt csajozni. pl. bocsi, tegnap egymás mellett ültünk menzán / ugyanazt ettük / te is leetted magad és így tovább.
tegnap matek házit akartam csinálni, de nem találtam a könyvem. gondoltam, h a srácnál maradt, akinek kölcsönadtam napközben, aztán reggel meglett a könyv, bent maradt a teremben. nagy kő esett le a szívemről amikor előkerült. ma meg betelt a füzetem, mentem másikat venni és láttam egy tök jó hologramosat. 1600 forint. köszihello. vettem inkább rendeset.
ma nem volt nyaff, helyette mosolygás volt. szerencsére. hazafelé meg láttam egy nagyon helyes kisleányt, akit már régebben is kiszúrtam.
a héten vmeik nap jöttünk haza villanyossal. láttam, h egy nő le akar szállni, de persze nem azon az oldalon, ahol kellene, hanem a másikon. tudtam, h ezt hallóztatást nem lehet kihagyni. én ott támaszkodtam a kapaszkodónak, Peti meg a túloldalt. látta h készülök, erre ő nem mozdult én meg odaálltam a rossz ajtóhoz, mint ha le akarnék szállni, a nő meg persze odaállt mellém. a villamos megállt ő meg meglepődve tapasztalta, h nem ott nyílnak az ajtók. na akkor hangosan kiröhögtük :>

idegesítő ez ami van. hol leesik a hó, hol a rácsöpögő eső elolvasztja. legyen inkább csak hó. az legalább egy ideig szép.

kedd, február 22, 2005

ez a blade 3 annyira érdekfeszítő, h mindig bealszok rajta.

hmm, haver már elment 2 órája, a de a lábszagát jól itt hagyta...

a mai nap gyanúsan sok szabad időm van. igaz van amit nem csináltam meg, helyette mást készítettem el. vihar előtti csend?

igazából volt még egy nyaff, de az nem számít. az csak egy pici jajj volt.

most meg telefonált a főnök, h lesz munka. sok. nem jókor...

egy nyaff (reggel). még egy másik nyaff (nap közben). meg még egy nyaff (nap közben, az előző miatt). és még egy nyaff, ráadásként (amikor jöttem haza).

Magik 5.
az eső elmossa a havat.

szóval filmnézés és (tejbegrúz) főzöcske helyett elaludtam. bocsi mindenkinek.

hétfő, február 21, 2005

ez. (neked meg ott a sarokban kuss, h perverz.)

Na nézzük a mai napot:
töri tanár négyest adott a beadott munkámra, holott az egészet a megoldókulcsból másoltam ki. meg közölte, h kevesebbet használjam, próbáljam egyedül megoldani a feladatokat. és erre négyes. tiszta köcsög.
művtöriből dogát írtunk, remélem jó lesz neki. plusz majd kell még műelemzést alkotni.
tesin jött a nagybaj az agybaj, szóval arról inkább egy szót se.
számteken meg kezdek már arra a szinte elérni, h kioktathassam kijavíthassam a tanárt.
hazafelé meg havazásban jöttünk, tetszik, h havazik. meg, h csúszik az út. a buszmegállóban amig vártuk a buszt, addig odajött egy vénlány. sokáig vártuk, egy üresjárat el is ment, meg ez a busz se ment végig... szóval odajött vmi vénlány és elkezdett magyarázni, h mien randán beszélnük, amikor így érettségi előtt állunk. elment magyarázni egy másik mammernak, majd két perc múlva megint visszajött kiselőadást tartani, h szívesen beszélne mindegyikünk anyjával. na itt meguntam és közöltem vele, h menjen és beszélgessen a táblával. többet nem jött oda. nem azzal volt a bajom, amit mond, mert igaza volt (bár rám annyira nem volt annyira érvényes), csak egyszerűen foglalkozzon a saját dolgával. én sem szólok bele az ő dolgaiba, ő se tegye.
amikor hazajöttem, akkor meg kaja várt a hűtőben. persze, h frissensült és persze, h nem sütötte meg rendesen anyám...

Arról meg jó lenne, ha leszoknék, hogy emberekről és helyzetekről többet gondolok, mint amennyi valójában. Több pozitívumot látok valakiben, többet remélek pár dologban, mint amennyi az.

vasárnap, február 20, 2005

azt kéne megoldani, h most úgy borotválkozzak, ahogy eddie murphy fürdött az amerikába jöttemben.

ehhe, erre nem elég egy ember. kb a felét csináltam meg annak, amit kell. nincs idő!

örülnék ha azok nem olvasNÁK a blogomat, akiknek nem kéne!
én se olvasgatok bele más magánlevelezésébe ...stbbe.

Rácz Aladár útat akarom. most.

az olyan megnyugtató érzéssel tölt el, h bármennyire is küzdök ellene engem mindig kihagynak mindenből...

ez nem normális.

szombat, február 19, 2005

Love Actually - Igazából szerelem

ez kellett most. humoros, romantikus, csalódásokkal és sikerekkel, de mindneképpen pozitív. nagyon tetszett nekem. érdekes, hogy nics története és mégis van. egyetlen baj van vele. (igazából kettő, de abból egy az én hibám: egyedül néztem) szóval a hiba: vége van. én ezt nzném naponta, órkáig, annyira jó.

megörülök érte ő meg le se szar. hmm.

ich sehe dich. ein traum. man wird verwünscht.

én látlak téged. egy álom. az ember elátkoz.


(szóljon vki, ha nem így van az Apparat - Fuse szövege)

reménytelenség?

aluggy!

péntek, február 18, 2005

Seer Dániel fényképei. portrék kurvára bejönnek.

hmm. tegnap óta ismétli a [TV|2] a Jóbarátokat. és nem szóltak.

írtam smst a titokzatos telefonszám tulajának. a név egyezett, ellenben egy rövid üzenetváltás után sem sikerült kideríteni, h valójában kicsoda ő. sajnos. ez van.

imádlak chlo ;**

ez annyira abszurd és képtelen.

csütörtök, február 17, 2005

iskolai bürokrácia part 1:
a héten valamelyik nap bejött az igazgató, h menjünk ki a teremből, mert náluk ez a szokás meg a rend. ergo sehol nincs előírva, de nem szabad a teremben lenni, mert ők kitalálták, hogy akkor nem lesz rongálás. igaz, hogy akkor tűnnek a el a plakátok a termünkből, amikor más osztály van bent, tanárral, de nekünk ki kell jönni... mondjuk mi nagyobb kussban szoktunk lenni, ha nincsen tanár és nem szoktunk vandálkodni, de ez nem számít. csak azért, mert ezt valaki kitalálta, azért ennek így kell lenni, és ehhez ragaszkodni kell mindenáron. mint valami elcseszett szocialista törvény. folyománya, hogy kint kell állni a folyosón, mert nincsen pad, amire le lehet ülni. enni meg egyél állva. mint a lovak. és még csodálkoznak, hogy akkor mások állati módon viselkednek.


iskolai bürokrácia part 1:
a hét elején igen hosszú körben szereztem iskolalátogatási papírt a továbbtanuláshoz. (szerezni kell papírt a tanulmányi osztályon, amit a tanuló töltsön ki. ha készen van, akkor vigye el az osztályfőnökhöz, aki aláírja, majd lehet visszamenni pecsételésért az irodába. a jogosítványomat hamarabb elintéztem az okmányirodában.) ma délután hazajött a bátyám és kitalálta, hogy szerezzek igazolást. nem szól volna előbb, neeem. ma, este mondja. holnap nem lesz osztályfőnök. ilyenkor ki tudnék futni a világból.


mai nap eszembe jutott, hogy mennyire rossz az, amikor egy fiú elront egy lányt. (történik fordítva is, de az ritkább). az egyik csaj egészen eddig nem dohányzott, azonban mióta összejött a mostani barátjával, azóta rászokott a cigire. ha akart volna, akkor már eddig is cigizhetett volna, de nem tette. szerintem a barátja hatására kezdte el. nem jó ez. ne rongáljuk a másikat. köszi, puszi, jó éjt.

csináltam egy képet, erre hajni azt mondta rá, h jumurdzsák :D

átküldtem a szalagavatós képeimet az egyik oszttársnak, erre mondta, h van olyan kép: "bajusz buzi".jpg és télleg, megtaláltam! :DDD
(még kitalálom, h mit akartam ideírni.)

(a hang elég kellemes, majd írok neki smst)

iszonyatosan hasogat a fejem.
magyar tanár helyettesítői közül az egyik viselkedése annyira visszataszító volt, h majdnem megvertük.
dokival még szereljük a fluxuskondenzátort.
ma két dolgon döbbentem le, de nagyon
- 2-3 osztálytársamnak tetszik az egyik sátánista kinézetű kiscsaj a suliból. 2-re még azt hittem, h van ízlése, de ez a remény is elveszett.
- egy lány telefonszáma van a telefonomban. nem tudom, h mikor, hogyan került oda és, h kié. többször sorbavettem azon ismerőseimet, akikkel egyezik a név, de senkit se találtam. elég meglepő ez a számomra. ráadásul a szám se abban a formában van tárolva, ahogy én szoktam.
fáj a hátam.

fáj a hasam.

anyukám nagyon rendes. addig megnézi a filmet, amig én elalszok rajta.

szerda, február 16, 2005

boldog születésnapot!

ma tanáriban voltunk matek korrepetáláson, és így elgondolkoztam, h meik tanárt dögetném meg ott a tanáriban, hangos "jó csinálja kolléga" felkiáltással :DDD

Madonna - Nothing really matters

When I was very young
Nothing really mattered to me
But making myself happy
I was the only one

Now that I am grown
Everything’s changed
I’ll never be the same
Because of you

Chorus:

Nothing really matters
Love is all we need
Everything I give you
All comes back to me


Looking at my life
It’s very clear to me
I lived so selfishly
I was the only one

I realize
That nobody wins
Something is ending
And something begins

(chorus, repeat)

Nothing takes the past away
Like the future
Nothing makes the darkness go
Like the light

You’re shelter from the storm
Give me comfort in your arms

(chorus, repeat and fade)

ahh. átjöttem a tévézésből, erre egy Dodge Avanger állt a ház előtt. hirtelen nem tudtam, h ellopjam a kocsit v fényképezzek. utóbbi mellett döntöttem.
tegnap este meg fényképeztem a havazás örömére ez (nagy méret) lett belőle:
telefonfülke

"A férfi addig vadászik a nőre, mígnem a nő elejti."

mit írjak?
matek, matek, Rékuci, Kirsten Dunst, lukas, angol, Évi, matek, haza. közben meg sírva röhögés. pl. azon, h az ofő a rossz kagylót vette fel, amikor visszajött az információszerzésből. ergo azt, ami a telefonon volt, és nem azt, amit a másik telefonon félrerakott.

kedd, február 15, 2005

addiktció: függés valamitől.
ez lehet drogok (endorfin), érzelmek (szerelem), pc (net), játék (bubbels), ital (kóla, kávé)zene (Amira),

am in love.

hétfő, február 14, 2005

oh shit. (már kezdem érten, hogyan lehet egy monitort össze csokifagyizni)
az előbb, amikor a pudingomat vettem le az azstalomról, akkor sikerült mindent leönteni itt. a párnám, a kisprnám, az ágy szélét, az ágytakaró lepedőt (a tigriseset), Flat Ericet és Kittyt. nagyon jó. ráadásul a két párnán kívül meg a fa ágyszélen kívül minden plüss...
sose egyetek a szobában!
oh fuckin' shit.

i think i'm in love. :]

MHSZSZ: élet-halál közt.

vasárnap, február 13, 2005

nem tudom, h volt-e már zene ilyen hatással, vagy ha igen, akkor mikor volt az utoljára, de (csak) ezt a számot hallgattam egész héten. szó szerint.

folyománya: megvan a francia változat, a francia változat magyar nyelven és a francia videó. valamint ha anyu elintézi, akkor megyünk megnézni az operában. (nem, nem tetszik egy kicsit sem.)

Romeo & Juliette - Les rois du monde

R: Les rois du monde vivent au sommet
Ils ont la plus belle vue mais y a un mais
Ils ne savent pas ce qu'on pense d'eux en bas
Ils ne savent pas qu'ici c'est nous les rois

B: Les rois du monde font tout ce qu'ils veulent
Ils ont du monde autour d'eux mais ils sont seuls
Dans leurs châteaux la-haut, ils s'ennuient
Pendant qu'en bas nous on danse toute la nuit

{Refrain:}
Nous on fait l'amour on vit la vie
Jour apres jour nuit apres nuit
A quoi ça sert d'etre sur la terre
Si c'est pour faire nos vies a genoux
On sait que le temps c'est comme le vent
De vivre y a que ça d'important
On se fout pas mal de la morale
On sait bien qu'on fait pas de mal

M: Les rois du monde ont peur de tout
C'est qu'ils confondent les chiens et les loups
Ils font des pieges ou ils tomberont un jour
Ils se protegent de tout meme de l'amour

R et B: Les rois du monde se battent entre eux
C'est qu'y a de la place, mais pour un pas pour deux
Et nous en bas leur guerre on la fera pas
On sait meme pas pourquoi tout ça c'est jeux de rois

R, B et M: Nous on fait l'amour on vit la vie
Jour apres jour nuit apres nuit
A quoi ça sert d'etre sur la terre
Si c'est pour faire nos vies a genoux
On sait que le temps c'est comme le vent
De vivre y a que ça d'important
On se fout pas mal de la morale
On sait bien qu'on fait pas de mal

vasárnap, február 06, 2005

a sarokban a pókkal beszélgetek és sampont iszok hozzá.

sztem nem írtam le elég érzékletesen lentebb. szóval az a kínos érzés fogott el, mint a suli-bulikon, h mindenkinek megvan a maga párja én meg egyedül ott szerencsétlenkedek, és nincs senki de senki, vagy ha van az csak szivet fájdít ott. ez volt a lényeg.

geci szarrágó fostenger módon igazságtalan az élet valamint elgem van már az emberekből. az utóbbi pár napban sikerült agyilag felbaszni elég sokaknak. azt hiszem, h elmegyek remetének vagy tömeggyilkolni fogok.

nah, tegnap megvolt a szalagavatóm. volt szépen szalagtűzés sok álszent fasszal meg kurvával. furcsa, h a legnagyobb kétszínű alakok vannak rivaldafényben meg vezető pozícióban.
táncok: persze nekünk nem lehetett karate-bemutatót előadni, ellenben másoknak (fent említett seggnyalóknak) lehet afrikai táncot, amiben a fűszoknya alatt átsejlik, h tanga van csak vkin. egyetlen pozitívum, h Chemical Brothers - I began in Africa c. számra tingli-tangliztak. volt 1-2 érdektelen tánc, aztán tanárok is előálltak produkcióval. érdekes, volt aki teljesen unott fejjel csinálta végig, vki meg iszonyat nagy átéléssel. táncoltak csárdást is, az jól nézett ki, táncolt Mariann és Imola is. újabb szót nem érdemlő tánc majd jött a két keringő a végére. elég sok lányt megszépített a fehér ruha. pl Ilonát és Katit. aztán egy másik táncolt keringőt, a francia Rómeó és Júlia zenéjére. többeknek is jól állt a ruha. sőt, szinte gyönyörűek voltak. ez az utolsó két tánc volt ami nagy szép volt, teljesen el is érzékenyültem alatta (hüpp-hüpp). utánam eg természetesen jött a „mindenki táncoljon mindenkivel”. ekkorra már kezdtem kínosan érezni magam. végig a színpad előtt guggoltam, h minden mélynövésű lásson és ne nekem anyázzon szóval már fájt a lábam és el is tűnt mindenki. gondoltam rá, h jó lenne táncolni vkivel, de azok mind foglaltak voltak vagy rám se hederítettek volna. tehát inkább hazajöttünk.
amúgy meg rájöttem, h az ilyen szalagavatók a legnagyobb májerkedések helye. mindenki villog, h mien fényképezője van vagy, h ő mekkora király. volt egy csaj, aki ide-oda rohangált, h fényképezhessen, na akkor megadta a szintet. kiröhögni való buta picsa. már vártam, h mikor esik el. az azért vicces volt, amikor szoknyában leguggolt, h fényképezhessen. az meg vicces volt, h szalagavatóra Superpitcherre autóztunk.

szombat, február 05, 2005

na, majd holnap. most fáj a lábam és iszonyat fáradt vagyok.

hogy az ég szakassza rá az eget mindenkire. elmegyek itthonról erre felfordul minden? hát mi a picsa van?
a többiről majd később. (majd ha lenyugodtam.)

dejó, a tüdőm majd kiköpöm anyám nem ért a kocsikhoz.
egy jó tanács:
SOHA DE SOHA NE VEGYETEK SUZIKIT BASZDMEG!!!!

húú de jó lesz öltönyben kocsit tolni!

péntek, február 04, 2005

hmm, vajh K-Paxet miért lehetett normálisan kidolgozni, és jó filmet kerekíteni belőle? és a 21grammból miért nem?

így utóbbi napokban elég sokat gondolkodtam azon, h egyes "emberek" hogyan képesek tükörbe nézni...

ja még valami: arra a kérdésre, h Szeretsz? nincs olyan válasz, h "aha"! olyan van, hogy Igen! vagy Igen, szeretlek!. ellenkező esetben headshoot.

azt hiszem ki fogok találni egy szabályt, h nem állok le vitatkozni makacs emberekkel, akiket nem érdekel semmit, csak az, amit ők gondolnak. csakis az ő véleményük az igaz, a jó és mindenki más egy szarzsák, h mást gondol/szeret.

Az oroszok már a spájzban vannak!
kemény, h az osztályból csak nekem mondott ez vmit, amikor ezt a magyar tanárnő megjegyezte

hát hülye aki nem normális?
vajon miért siet egy ember lány egy másik ember után, hogy veleutazzon, amikor nem szól hozzá egy szót sem egész nap?

hát t. én azt tanácsolnám neked, h most az egyszer vegyél példát rólam, azért, h jobb legyen. de nem tehetem, mert te nem vagy én. szóval ha majd egyszer úgy látod, mint én, akkor emlékezz rá, h én tanácsoltam. ;)

csütörtök, február 03, 2005

Bagger Vance legendáját végre megnéztem. igaz 4 este kellett hozzá, de csak sikerült. nekem bejött. se nem túl nyálas, nincs is benne sok "okosítás", olyan mindneből egy keveset, de jól. jó.
(na ezt hámozzátok ki, ha tudjátok)

Hajrá csajok!
ez lesz ma este. és azt hiszem kezd összeállni az a lista, akikkel szó nélkül leélném az életem. (igen, szerelmes vagyok)
Kirsten Dunst
Julia Stiles
Sarah Michelle Gellar (talán, nem vagyok biztos még benne.)

uhhuhúúú: zúzzátok neki!

remélem a holnapi jobb lesz, mint a mai.
asszem most rövid leszek. Mariann. 2-esnek hitt 4-es matekdoga. magyaron királykodás. jó doki. most meg éhes vagyok és melegszendvicset csinálok.

szerda, február 02, 2005

sokadik körben is elalszok film alatt. azt hiszem elteszem ezt későbbre.

jode erted. nekem kell platoi szerelem
mindig
az eltet

hangosan hümmögök és hevesen, egyetértően bólogatok

hmm. máshol ez természetes, nekünk ezt külön szabályozni kell. gáz.

Hallucinogen - Shamanix
ez egy istencsászár zene.
hajni meg csabi hülyék. de totálisan. azt hiszem nem részletezem tovább.

HSZSZ:
- egyterű
- másfél
- csinálmány
ezutóbbit a magyartanárom követte el.

reggel óta az a gondolat jár a fejemben, h tetszik vki. igazából nem is maga a személy, hanem a kép, ami őróla van a fejemben. nem azt mondom, h ő rossz lenne, csak a kép az jobb. (igen, ez a rossz szokásom, h mindenkiről több jót hiszek, mint amennyi) szóval akár ebbe a képbe akár bele is tudnék szeretni, de inkább nem. meg inkább nem merek vele szorosabb kapcsolatot kialakítani, mert az gáz, ha csalódok benne. szóval inkább szeretem így, ahogy van.
suli: hát ma nem volt túl sok érdekes, mindent távolról figyeltem csak. egyetlen dolgot kivéve: kilépett a minimuff :[

HSZSZ: - hangerő
tényleg ennyi hülye szavunk lenne?

kezd egyre nagyobb méreteket ölteni nálam ez a gép előtti bealvás. már-már művészi szinten. ennek megfelelően álmodtam is, azt hiszem chloval. valami olyasmi volt benne, hogy jött egy természeti katasztrófa, mi meg elmenekültünk előle egy nagy szárazföldi strandra. érdekes. az is, ahogy felkeléstől kezdve, fürdésen át, egyre több kép jön elő.

kedd, február 01, 2005

ahh újfent megállapítom, h ha nő lennék, elvenném magam feleségül, olyan jól főzök

HSZSZ: táppénz powerd by Reni

fáj a szívem egy picit.
mai jócselekdetek is letudva: - betoltam anyu kocsiját
- főztem (ill. perpill. még főzöm őő sütöm :} ) a vacsorát. hagymás serpenyős burgonya.

suliban iszonyat, h mennyire gyerekesek egyesek. pl 2-3 osztálytársamnak köze nincs az érettségihez. csak úgy ott van, és azt hiszi,h azért fogja megkapni, mert néha betolja a fejét az iskolába. nem mintha nekünk sok közünk lenen hozzá, vagy nekünk sikerülne, de legalább próbálkozunk. ők még annyit se. és az a legidegesítőbb, h az ilyeneknek fog sikerülni. előző suliban is megúszta egyik cigánygyerek a vizsgát, pedig nem készült rá. és átment. elég idegesítő.
aztán a másik fele a többi ember. van aki a saját nevének a kezdőbetűjét tetváltatja a kézfejére (ha jól láttam). elég nagy fokú egoizmus ez. vagy aki 14-15 éves és már a derekára tetováltat, majd a büfé előtt mutogatja. elég gáz.
sokat változnak a gyerekek manapság és így tök jól érzem, h vénülök. változnak, de sajnos nem a jó irányba. (még mielőtt vki beszólna: nem csak sztem a rossz irányba). pl az, h ha vki bemegy wcbe suttyomban dohányozni, akkor az nel egyen felháborodva, ha elkapják. legyen annyira gerinces, h felválallalja és nem küld el mindnekit a kurvaanyjába. (de ha már a gyökereknél kezdjük, akkor egy lány NE kunyeráljon cigit. tényleg ne. nagy visszataszító az.)

most meg lejött a szomszéd srác, mert akart beszélni bátyámmal. most láttam először közelről a srácot, pedig több mint egy éve itt laknak, asszem. szóval nem is oylan szépfiú, meg végre hallottam a hangját is, többet annál, h "hello". (és most ő is pont ezeket gondolja rólam :D)

HSZSZ:
- keszkenő
- koncentrációs tábor

és már másodjára maradok le Magnumról a héten...

huhúú, ezek komoly járgányok.

igen, a mai nap folytatódott tovább ez a szar nap. viszonylag nyugodtan fogadtam minden faszságot, pedig volt bőven.
na most nem jut eszembe smemi, majd írok később.

ahh, ez a kedd sem lesz jó. hajnali borotválkozás, amikot az ember köldöke borotvahabos lehet, vagy megvághatja magát. esetleg közben fájhat is a hasa.

HSZSZ (hülye szavak szótára):
- partyarc.
- fülpiszkáló
köszi nuxx ;)

UI: ne, a hal nem az.

szóval megint bealudtam gép előtt.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com